Hú, ez tényleg FCK.
Kis feleségem elment a barátnőjéhez, a gyerekek meg már alszanak, így hát eljött az idő a blog beindítására. Persze sejtem, hogy úgyse lesz időm ezt írni, de ha mégis, akkor.
Közben elnyomtam a wcben 2 hangyát, amit a karmikus terhek miatt sem szívesen teszek, de azzal vígasztalom magam, hogy biztos pont azok kárhoztatnak is erre. Aztán kiöntöttem a vizet Tihi kádjából, behúztam Duncit a hálózsákjába, mert már jó mélyen alszik, kidobtam két tecsós prosit, és arra gondoltam, hogy tulképp filmet akartam konvertálni, mert amit kaptam meg letöltöttem, eredetileg olyan 27:9 aspektusúak, de mégis 4:3-ba vannak kódolva, és ezt kell kijavítanom, ha a Philips dvd-n akarom megnézni ezeket.
Szal, ami érdekes is lenne, az a meditáció meg a tantra. Csak ere is borzasztó kevés időm marad a többi teendő mellett, pedig a tantrikusok azt a célkitűzést állítják maguk elé, hogy még ebben az életben elérjék a testiség kötöttségeitől való megszabadulást, de ahhoz valószínű sokkal többet kellene ezzel foglalkozni. Bár az is igaz, hogy pont a tantrikusok mondják, hogy nem szabad a világtól elzárkózni, hanem az ottani-itteni élményeket kell minél erőteljesebben átélni és ezek az átélések, megtapasztalások is nagyban segítik az embert a karmikus kötöttségektől való megszabadulástól.
No és persze az idő. De ezt egyelőre nem értem annyira, hogy írjak róla, így most ez a vége.
Ja, amit viszont nem értek, de már le tudom írni, az a tudat és a lélek kapcsolata. Annyit értek, hogy mindkettő előbbre való a testnél, azaz korábban keletkezik, és inkább oka a testnek, mint következménye. Azt is értem, hogy ez két különböző dolog, hiszen a lélek inkább az anahata szintjén van, a tudat pedig az ajna szintjén. Csak ezek kapcsolatát nem értem, hogy vajon van-e köztük ok-okozati kapcsolat, vagy valami másféle.